Kosóczki Tamás orgonaművész hangversenye

Szeptember 30. vasárnap 16.00


Kosóczki Tamás zenei tanulmányait a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Kántorképző Tanfolyamán kezdte 1992-ben, Baján. Orgonatanára a Kalocsai Főszékesegyház karnagya, Leányfalusi Vilmos orgonaművész volt. 1996-ban szerzett Római Katolikus Kántori Oklevelet. Felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte: Szegeden, illetve Budapesten. Tanárai voltak: Csanádi László, Lantos István, Karasszon Dezső és Ruppert István. 2010 őszén Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartotta doktori koncertjét, valamint ekkor védte meg doktori értekezését. A művész-doktori (DLA) fokozatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mestertestülete Summa cum laude minősítéssel ítélte meg számára. Békéscsabán a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskolában kezdte tanári pályáját, majd rövid ideig a váci Bartók Béla Zeneiskolában tanított, jelenleg a bajai Liszt Ferenc AMI orgona és zongora tanára. Oktatóként 2010 szeptembere óta a bajai Eötvös József Főiskolán tevékenykedik, főiskolai docens. 1998-ban alapította meg Baján a Belvárosi Orgonaesték sorozatot. 2003 óta a bajai belvárosi templom kántora. A bajai Belvárosi Templom Szent Cecília Kórusát 2009-ben szervezte újjá. 2002-ben elnyerte a Köztársasági ösztöndíjat, 2005-ben és 2006-ban pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt Fischer Annie ösztöndíjat. Rendszeresen ad hangversenyeket hazánkban, valamint külföldön is.


Jegyértékesítés és Információ:

Apátsági Látogatóközpont,
Zirc, Rákóczi tér 1.
Tel.: +36 88 593 675

Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontja
állandó orgonás programjai:

● Orgonamuzsika 15 percben, mellyel templomunk orgonaművészének közreműködésével- előzetes jelentkezés esetén - állunk rendelkezésre.

A zeneirodalom mesterművein keresztül megcsodálhatja orgonánk hangját a kitűnő akusztikájú Bazilikában.

● Ismerkedés a "Hangszerek Királynőjével" elnevezésű foglalkozásunk keretében - előzetes jelentkezést követően - a gyerekek számára teremtünk lehetőséget arra, hogy orgonaművész vezetése mellett, testközelből ismerkedjenek templomunk méltán híres orgonájával, annak működésével és nem utolsó sorban hangjának szépségével.