1924 – Zirc, 1981
Braun János jeles zirci kőfaragó, szobrász-restaurátor.
A megbecsült mester alkotói és helyreállító munkálkodását hazánk több településén övezi elismerés. Megbízatásai közé tartozott Budapesten a Parlament szoboralakjainak restaurálása. Zircen, a korai gót oszlopkötegen álló barokk Szent Imre szobor fejrekonstrukciója, s a temetői (ön)portréja őrzi művészeti tevékenységének emlékét. Jásdon, a szentkúti fák között emelkedik s késztet imára Mária hófehér, sudarasan szép kőalakja. A 6 méter magas, bolgár mészkőből készült Mária-szobor Braun János szobrászatának kvalitásaiban is kiemelkedő alkotása, noha a művész csak részben volt megelégedve vele az aggályoskodó és plaszticitásaiban is módosításokat igénylő megrendelők miatt. A mester a műtermében álló, méretarányosan kicsinyített „műhelyváltozatával” tudott csak maradéktalanul azonosulni. A méretes szobormű felállítását követő helyszíni „prűd igényekre változtató finomhangolások” idején, 1972 nyarán, az előbbiekkel egy időben olajfestményen örökítette meg egy fiatal zirci rajztanár - az akkor még tágasan füves térből - a Szentkút organikus jellegzetességeit, szakrális építményeit a gyertyaszálként emelkedő szoborral. A tanár és a szobrász művészbarátsága köttetett meg ott.