Zirc, 1977 -
Pedagógus, költő.
"1977-ben születtem Zircen. A Reguly Antal Általános Iskolába jártam, később Veszprémben voltam középiskolás, a mai nevén Padányi Bíró Márton Gimnázium padjait koptattam, egészségügyi szakközépiskolásként.
1996-ban Budapestre költöztem. Lehet, hogy sokszor megbántam, és a mai eszemmel már nem így cselekednék, de ott és akkor ez bizonyult a legjobb megoldásnak.
Jelenleg is Budapesten élek, két kisfiú (Marcell és Nimród) édesanyja vagyok. Gyógypedagógiával foglalkozom, elsősorban autizmussal érintett gyerekekkel.
Még gyermekként kezdtem el írni. 2000-ben jelent meg először művem nyomtatásban. Azóta napvilágot látott öt saját kötetem, sok antológia szerzője, valamint oktatást segítő kiadványok és tankönyvek társszerzője vagyok.
Jelenleg főként az Irodalomi Jelen c. folyóiratban publikálok rendszeresen."
Forrás: Bakonyi fények: válogatás. Zirc: Békefi Antal Városi Könyvtár, 2014.