BAZILIKA

BAZILIKA

Az apátsági templomot 1732-ben kezdték építeni a sziléziai Heinrichauból érkező ciszterci szerzetesek. Az építéshez felhasználták az – akkor már romos állapotban lévő – középkori épületeket is. Felszentelése 1752-ben történt meg.

A különlegesen szép, országosan is kiemelkedő jelentőségű templom főoltára Magyarország legnagyobb, barokk stílusban készült oltárépítménye. Templomunk büszkélkedhet a kor egyik legjelentősebb művészének, Franz Anton Maulbertschnek két festményével is. Egyedülálló a templom két orgonája: a szentély-orgona a szerzetesek imáját kísérte, míg a karzat német romantikus hangszere a liturgiát szolgálta, s szolgálja ma is. A 2005-ben befejeződött restaurálás óta a templom-belső eredeti pompájában látható. Természetesen nem csupán műemlék, idegenforgalmi látványosság: az 1982-ben, alapításának nyolcszázadik évfordulóján basilica minor rangot nyert templom egy élő szerzetesközösség liturgikus otthona, s egyben Zirc városának plébánia-temploma is.

Nyitvatartás:

H: szünnap

Március 15-től november 15-ig:
K-V: 9.00-17.00

November 16-tól március 14-ig:
K-V: 10.00-16.00
 

Templomi vezetés:

Minden egész és fél órakor indul, melynek időtartama fél óra. Keddtől szombatig az első templomi vezetés március 15 – november 15. között 9.30 órakor, november 16 – március 14. között 10.30 órakor, vasárnaponként a szentmisék rendje miatt 11 órakor indul. A templom zsolozsma miatt 12.30 – 13.30 óra között nem látogatható, illetve látogathatóságát esküvői, temetési, valamint az egyházi ünnepekhez kapcsolódó szertartások befolyásolhatják.
 

Jegyárainkról és programjainkról az alábbi elérhetőségeken tájékozódhat:

Zirci Ciszterci Apátság, Látogatóközpont

Go2Maps virtuális túra

Bazilika



Zirc, Március 15 tér 1. • +36 88 593 700, +36 30 294 7499 • turizmus@zirc.hu