A BAKONY AZ IRODALOMBAN

A BAKONY AZ IRODALOMBAN

„…a költői, történelmi és természeti szépségek kincsestára a Bakony…"
(Eötvös Károly)

Kevesen tudják, hogy íróink, költőink közül sokakat megihletett a mi szeretett Bakonyunk festői szépsége, úgy mint: Krúdy Gyula, Eötvös Károly, Ady Endre, Ányos Pál, Cholnoky Viktor, Nagy László, Petőfi Sándor…

Először Rómer Flóris bencés pap fogalmazta meg gondolatait, aki 1860-ban megjelent sikeres írásában „a Bakonyban elszórt becses régiségeknek emlékét" idézte fel.

Szent István király idején a Bakonyba menekültek azok a pogányok, akik nem akartak behódolni a kereszténység térfoglalásainak. A bakonyi betyárok előtt, az erdőben szent életet élő remetéktől terjedtek históriák. „Irdatlan rengeteg volt a Bakony, egy esztendeig is eljárhatott benne az ember anélkül, hogy fán és égboltozaton kívül egyebet látott volna" - olvashatjuk Krúdy Gyula egyik művében, de novelláiban a Bakony „sohasem tud elpihenni, mindig zúg, mint a mesebeli erdő...és hangjaival álomba ringatja azokat, akik hallgatnak rá."

Régebben a Bakony egész országrésznyi területet foglalt el, Visegrádtól egészen a mai Horvátországig. Itt éltek a bakonyi remeték vagy későbbi nevükön a bakonyi betyárok, akik a társadalomból kivonulva a természetbe húzódtak vissza. Ettől fogva lett a Bakony a szabadság jelképe. Sok költőt vonzott a Bakony misztikus világa és a betyárok elrettentő alakja. A bakonyi betyároknak menedékül szolgáló sűrű, átláthatatlan erdőség rettegésben tartotta a kor emberét. Krúdy Gyula nagymamájának szavaival élve: „Kisfiam, örülök, hogy féled a Bakonyt!" Ugyanis a két hírhedt betyár, Sobri Jóska és Savanyú Jóska történetei sokakat inspiráltak. Sobri elfogása és a Látó-hegyen való felakasztása a mai napig él a köztudatban. „Majd te is megütöd a bokádat!"- hangzik a közmondás, hiszen a felakasztott Sobri lábait olykor összecsapta a szél, ami különös félelemmel töltötte el az akkori embereket. Hírnevük miatt azonban kialakult a betyárromantika, amely fenntartotta a mítoszokat.

Ady Endre az „erdők erdője"-nek nevezi, amely a lelkét „beszórja virággal" és elrejti őt a világ elől, s az én Bakonyom című verse is méltán híres. Vajda Jánost pedig „bakonyi fajta, karakán magyar"-nak ábrázolja, aki kemény, akaratos, Koppány-fajtából való embertípust feltételez.

Hamvas Béla a „Bakony" c. esszéjében egyfajta megfogalmazását is adja ennek a Bakony „erdei magyar"-nak, aki vad és pogány, akit nem lehetett megszelídíteni, legfeljebb elpusztítani. ...„Amikor a magyar a Bakony szót hallja, nem Nyugat-Magyarországon, a Balaton tavával párhuzamosan húzódó körülbelül százötven kilométeres erdős hegyláncra gondol. A hegységek általában földrajzi helynevek. A Bakony nem az. A Bakony a magyar ember számára és elsősorban mítosz" - írta.

Eötvös Károly két kötetes könyvet írt a Bakonyról, szerinte „a költői, történelmi és természeti szépségek kincsestára a Bakony", viszont ő nem a táj szépségét emelte ki főképpen, hanem a tájban élő ember történelmét, kultúráját, hagyományait és az itt élők életét szemléltette inkább.

Nicolas Lenau, a Magyarországon született jeles német irodalmi alak a németekkel is megismertette a Bakony titkait. Krúdy Gyula Magyarország legromantikusabb tájának vélte a Bakonyt, így joggal lehetünk büszkék szülőföldünkre.


Összeállította: Rujzam Zsuzsa

Forrás: Dr.Pilipkó Erzsébet,Sebő József, Lukács Anna

Herendi Objektív 


Ebben a témában még ajánljuk az alábbi könyvet:

Veszprém Megye Irodalmi Hagyományai

(Harmath István, Katsányi Sándor)


Zirc, Március 15 tér 1. • +36 88 593 700, +36 30 294 7499 • turizmus@zirc.hu