BAKONYOSZLOP – ZIRC TÚRAÚTVONAL

BAKONYOSZLOP – ZIRC TÚRAÚTVONAL

Bakonyoszlopon az autóbuszról leszállva, a P + jelzésen, a római katolikus templom mellett befordulva kezdjük túránkat. Elhaladunk a temető mellett, majd jobbra, mellékutcára térve érünk ki a házak közül.

Bakonyoszlopon az autóbuszról leszállva, a P + jelzésen, a római katolikus templom mellett befordulva kezdjük túránkat. Elhaladunk a temető mellett, majd jobbra, mellékutcára térve érünk ki a házak közül. Nyílt terepen emelkedünk, majd egy mélyútban lejtő következik. Kis patak völgyébe ereszkedünk, azt keresztezve, ismét emelkedőbe vált utunk. Jobbról érkezik a P sáv jelzés, ezen balra folytatjuk utunkat. A jelzett út előbb szintben folytatódik, majd szinte visszafordulva kezdi meg emelkedését az Ördög-árok sziklás alján. Egyre több, a hegyoldalról legurult sziklát kell kerülgetni az egyre meredekebbé váló szurdokban. Felettünk a sziklafalban barlangok rejtőznek. Elérjük a völgy legvadregényesebb pontját, az Ördög-gátat, melyen az átkelést korlát, drótkötél és vaslépcső biztosítja. Felette folytatódik a sziklás, mély szurdokvölgy, a patakon többször is át kell kelni, mely főleg eső után okozhat nehézséget. Lassan kinyílik a völgy, jobb kéz felől becsatlakozik a Z sáv. A PZ együtt halad a völgyben, a patakmeder mellett. Egy sziklás hegyoldal aljában a P sáv balra Dudar felé ágazik el, mi a Z sáv, a völgyben maradunk. Kb. 1 km re, kis hídon átkelünk a patakon, kiérünk az erdőből, és nyílt terepen emelkedni kezdünk. A szemben húzódó fasort elérve, az annak közepén húzódó egyenes útra, balra térünk. Keresztezzük a Zirc – Dudar közötti iparvasút pályáját, melyen hajdan személyforgalom is folyt. Továbbra is a fasort követve haladunk. A fák alatti út már erősen benőtt, ezért célszerű balra, a szántóföld szélén folytatni utunkat. A jelzett a fasort követve többször derékszögben megtörik, majd hamarosan elérjük Nagyesztergár szélső házait. Végigmegyünk a falu főutcáján, elhaladunk Ányos Pál szülőháza, a római katolikus templom, valamint a Helytörténeti Gyűjtemény előtt. A Nagyesztergár – Zirc műúton maradva folytatódik utunk, egy mellékutcából K sáv érkezik. A két jelzés együtt halad tovább. Előbb kisebb emelkedőt kell leküzdenünk, melynek tetejéről feltárul a Zirci-medence panorámája, háttérben Tündérmajor hidroglóbuszával. Hamarosan feltűnik az Apátság látványa is, egyre jobban kibontakozik alattunk a város. A Köztársaság utcán érjük el jobbra a Vasútállomást, majd egyenesen tovább a Pillérköteg mellett érünk fel a város központi terére, a Rákóczi térre.

Vízvételi lehetőség: Bakonyoszlop (utcai kút), Nagyesztergár (utcai csap).

A túrán a vízvételi lehetőségek korlátozottak.

Kiindulási hely megközelítése: Zirc – Dudar - Bakonyszentkirály közötti autóbuszokkal.

  • Időtartama: 5 óra
  • Hossza: 13,2 km

Szintkülönbség: 185 m

Zirc, Március 15 tér 1. • +36 88 593 700, +36 30 294 7499 • turizmus@zirc.hu