A kereszt a kereszténység legszentebb ereklyéje, melyen Jézus Krisztus, az Isten Fia kínhalálával megváltotta az emberiséget. A keresztfa függőleges és rá merőleges gerendák összeillesztésével készült, magassága 3-4 méter, tömege kb. 80 kg lehetett. Pilátus a megfeszített Jézus feje fölé illesztett táblára íratta nevét és bűnét: Názáreti Jézus a zsidók királya. A keresztábrázolásokon általában latin nyelvű rövidítése: INRI olvasható. Krisztus keresztje a kereszténység féltve őrzött kincse, melyet kis szálkákra forgácsolva becses ereklyeként tiszteltek már a IV. század elején. A kereszt, mint szertartási eszköz minden egyházi ténykedésnél alkalmazást nyert, az oltárkereszt már a IV. sz. végén közismert volt. A temetői és sírkeresztek állításának hagyománya a IX. századra vezethető vissza, ugyanerre az időszakra tehető a templomtornyok keresztjének általánossá válása. Útmenti keresztek, már a IV. sz.-ban is voltak, de szélesebb körű elterjedésük a VIII. sz.-ban angolszász területeken volt megfigyelhető. Zircen az első keresztet 1721-ben a romokban heverő falusi templomnál a mai kistemplom mellett állították fel.
Jámbor kereszt
A Jámbor alapítvány 1760-ban új kőkeresztet állított a megyei út melletti magaslatra, a mai Kossuth Lajos utcában.
Nesztinger (búzaszentelő) kereszt
A keresztet Nesztinger János és Nesztinger Anna állíttatta 1898-ban az Akliba vezető út mentén a zsellér földekkel szemben. A keresztalapítványra, fenntartás céljából 50 Ft-ot tettek. 1992-ben Jezsó Béla alsóörsi lakos a tönkrement keresztet kijavíttatta és új öntött feszületet készíttetett a keresztre. Lázár Kelemen atya 1992 májusában szentelte fel. Újból állította a Zirci Országzászló Alapítvány 2008-ban.
Wittmann kereszt
1873-ban Wittmann Mihály és neje kőkeresztet állíttatott a kistemplom melletti Árpádkori romtemplom területén. 1933-ban Bittmann János zirci kőfaragó restaurálta, 1982-ben a romtemplom feltárásakor áthelyezték a keresztet a kistemplom sekrestyéje mellé.
Rommer kereszt
Már csak a maradványai láthatók a Bakonybéli úton a Háromhegy utca kijáratánál, annak a kőkeresztnek, melyet 1917-ben Rommer József és neje állíttatott.
Deák Ferenc utcai kereszt
A Borzavárra vezető út melletti téren 1807-ben Leibel Krisztián 4 Ft-os ájtatos alapítvánnyal állította fel az azóta már többször cserélt fakeresztet. A keresztet utoljára 1977-ben az ÁFÉSZ újíttatta fel, rossz állapota miatt azonban ismét felújításra szorulna.
Szent István téri emlékkereszt
A Zirci Országzászló Alapítvány ajándékozta a városnak. 2022-ben az államalapítás ünnepén avatták fel Szent István királyunk tiszteletére a Szent István téren felállított fakeresztet. Szent István életműve a jelenünk és a jövőnk is, a fakereszt a magyarság történelméhez kötődik.