KÖVES JÁNOS

KÖVES JÁNOS

Zirc 1882. január 8.- Budapest 1977. október 21.

Állatorvos, egyetemi oktató.

A Phylaxia Szérumtermelő Rt. megalapítója, a hazai állatgyógyászati oltóanyag-termelés megteremtője.

Zircen járta ki az elemi iskolát, majd a veszprémi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Jeles tanulóként nyert felvételt 1898-ban a Magyar Királyi Állatorvosi Akadémiára. 1902 nyarán, 20 éves korában vette át jeles minősítésű állatorvosi oklevelét.

Kis ideig, mint gyakornok a kórbonctani tanszéken dolgozott, majd tanársegéd lett. 1903 őszén, egyéves katonai szolgálatra bevonult egy budapesti tüzérezredhez, ahonnan Marek József belgyógyászati tanszékére tért vissza. A Budapesti Tudományegyetemen doktori címet szerzett.

Az 1912. február 1-én megalakult Phylaxia Szérumtermelő Rt. igazgatója. A sertések fertőző betegségei magántanára (1917).

1921-ben állat-egészségügyi főfelügyelőnek tették meg. 1923-ban embergyógyászati osztállyal bővítette a Phylaxiát, a cég így közvetlenül szolgálta az egészségügyet. 1948-ban a hazai oltóanyag-termelő intézeteket Phylaxia Állami Oltóanyag-termelő Intézet néven egyesítették, és az állami vállalat műszaki vezetésével ezután is Köves Jánost bízták meg. Az ő munkájának köszönhetően a háború után a Phylaxiában az elsők között indult meg a munka és a termelés. 1948. októberében a Magyar Tudományos Akadémia a Phylaxia státusából átvette az akadémiai kiemelt tudósok körébe, de szolgálattételre továbbra is a Phylaxiához rendelte. Néhány évvel később az Állategészségügyi Kutató Intézet igazgató-helyettesének nevezték ki. Innen ment nyugdíjba, 1958-ban. 1963-ban a járványtan címzetes egyetemi tanára címet kapta.

Bábolnán és Zircen utcát neveztek el róla.

Művei:

  • A sertéspestis megelőzése és leküzdése oltásokkal (Bp., 1928);
  • A tetanusz elleni aktív immunizálás (Elek Pállal, Szélyes Lajossal, Bp., 1951)


Forrás: hu.wikipedia.org/

Zirc, Március 15 tér 1. • +36 88 593 700, +36 30 294 7499 • turizmus@zirc.hu